Szavaljuk együtt a Himnuszt!
1823. január 22-e egy emlékezetes nap történelmünkben. 200 évvel ezelőtt ezen a napon született meg nemzeti himnuszunk, amely Kölcsey Ferenc talán legszenvedélyesebb alkotása. Széles nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először, az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor.
Az idei tanévben iskolánk csatlakozott a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola „Szavaljuk együtt a Himnuszt!” felhívásához. A csatlakozó iskolákban egyidőben, 2023. január 20-án 10 órakor hangzottak fel a Himnusz sorai, így nálunk is. Az aulában gyűltünk össze, ahol az alsó tagozatosok Kánya Fanni előremondása után az első versszakot szavalták el, a felsősök pedig a második versszakkal csatlakoztak hozzájuk. Ezután a 8. osztályos diákok a Himnusz többi versszakát olvasták fel az iskola diák- és pedagógusközösségének.
Legyünk büszkék nemzeti imádságunkra!
Március 6-án elkészült a Himnusz születésének 200. évfordulója tiszteletére a Nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola által meghirdetett közös versmondás alkalmából összeállított fotófilm, melyben valamennyi résztvevő iskola, így a mi intézményünk is szerepel (1:45-nél). 35 ezren szavaltuk együtt a Himnuszt! Örömmel vettünk részt a virtuális eseményen, és ápoltuk a nemzeti hagyományainkat!
Ángyán-Faragó Tímea
szervező pedagógus