Intézményünkben a mai napon, 2020. október 6-án, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk. Az iskolarádión keresztül hallgatták közösségünk tagjai, tanulóink és alkalmazottaink a megemlékező műsort. Az aulában gyújtottuk meg a megemlékezés mécseseit. Köszönjük szépen Horváth Szimonetta és Horváth Eszter 8. osztályos tanulók színvonalas előadását, Ujházi Benigna tanárnő felkészítő munkáját.
1849 október 6-án Aradon kivégezték az 1848-49-es szabadságharc 13 volt katonai vezetőjét:
Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Láhner György, Leiningen – Westerburg Károly gróf, Nagy- Sándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly gróf, Lázár Vilmos…
…mártírhaláluk azóta jelképpé vált. Annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak a szimbólumává váltak ők, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlensége megteremtéséért, társadalmi haladásáért.
“Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep.
Úgy rettegé, a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.”
1849 januárjában az Európán átzúgó forradalmak már mind elültek. Egyedül a magyar tartotta magát, s még hátra voltak diadalai – mielőtt ő is elcsendesült. Petőfi szinte az utolsó percéig nem adta fel a reményt, a legkilátástalanabb helyzetben sem szűnt meg költeményeivel bizakodást önteni a honvédekbe és a nemzetbe.
Az optimizmus azonban egyre kevésbé indokolt. A viszonylag jó indulatú V. Ferdinánd átadta helyét a fiatal Ferenc Józsefnek, aki segítségért fordult Miklós cárhoz, aki 194 ezer cári katonával harcolt a magyarok ellen. Sajnos a hatalmas túlerővel szemben Görgey honvédei nem tudtak győzni.
A halálos ítéletet Haynau császári tábornagy hozta :
“Én a rend embere vagyok, és nyugodt lelkiismerettel lövetek főbe százakat, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen eszköz minden jövendő forradalomnak elejét venni.”
A világosi fegyverletétel után sötétbe borult Magyarország. Akit bűnösnek tartottak, Haynau legyilkoltatta. A börtönök megteltek. A tiszteket lefokozták, közlegényként az osztrák hadseregbe sorozták, megalázó beosztásukban éveket töltöttek. 1849. szeptember végén összeült a haditörvényszék, ahol a 13 tábornok ügyét tárgyalták, s ahol a vádlottakat felségsértés címén halálra ítéltek. Az ítéletet kimondták, de teltek- múltak a napok és a végrehajtásról szó sem esett. A családtagok bíztak benne, hogy Ferenc József kegyelmet ad, de nem így történt. Október 6-án a pesti Újépület falánál főbe lőtték Batthyány Lajos, volt miniszterelnököt.
“A felhőben, mely ott simul
Talán Batthyány árnya van,
S lenéz, magyar! Reád
S mutatván ezt a rém helyet,
Azt sugja halkan: Ne feledd
Októbernek hatodikát!”
Az aradi várban különleges intézkedésekkel készítették elő a kivégzést. 1300 katonát láttak el éles töltéssel, éjjel kettőzött őrcsapatok jártak fel s alá. Gyalogmenetben kísérték a tábornokokat a kivégzés helyére. Négy tábornokot főbelövésre ítéltek, kilencet akasztófa általi halálra.
“Jaj de búsan süt le az őszi nap sugára
Az aradi vártömlöc nagy ablakára.
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt
Ki a börtön fenekén a halálra néz.
Elitélték sorban mind a tizenhármat,
Szőtték-fontak a nyakukba ezer vádat.
Elnevezték felségsértő pártütőknek,
Hogy a magyar szabadságért harcra keltek.
Aradi vár, aradi vér, halál – völgye
Lett a hős magyaroknak temetője!
Virágozzék sírotokon vétek virága,
Elfelejthetetlen legyen azok halála.”
A tábornokok kivégzése bevezetőjét is jelentette egy megtorló hullámnak, melynek során további, mintegy 30 volt honvédtisztet kivégeztek, és vagy 600-at ítéltek halálra, majd kegyelemből sokévi fogságra. Ha a rájuk rótt halálos ítéletet elkerülték is, derékba tört életsorsuk. A várfogságban töltött nehéz évek alapján éppúgy okt. 6. áldozatai, mint a kivégzett társaik.
“Szabadságharcunk letűnt napvilága
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába
Bár vak sötétbe halt az égi fény….”
